Holnap kémia vizsga, én pedig még most is csak a tételeim egynegyedét tudom. Éljen. Ha nem megyek át, fáziskékés nélkül belerohanok a legelső metróba. De persze nem vagyok ideges. Áh...

Más.

Hangok a csendben

Genre: Drama, Tragedy, Suspense, Angst, Deathfic
Date: 2005. szeptember 1.
Author: Omen Drals
Comment: Ez az írásom a középiskola kezdése miatti stressz hatására íródott.
Commendation: Az új osztálynak.

Az esőcseppek halkan koppantak az aszfalton. Üres volt az út, és a kivilágítatlan ablakok sötét fátyolt vontak a kis utcára.
Kisgyermekek nevetése szűrődött ki az éjbe.
Az esőcseppekbe könnyek vegyültek. Mint egy szikla a hegy tetejéről, gördültek a magaslatokból a mély felé. Léptek hallatszottak, idegen cipősarkak játéka. Azon versenyeztek folyton melyikük veri a nagyobb zajt. De a tulajdonosuk gyenge, betegesen lassú léptei meggátolták ezt a kis közjátékot.
Elvira, mint aki nem is látja merre megy, úgy sétált ebben az ijesztő sötétben.
A feketeség körülölelte, és fojtogatni kezdte a lelkét, de ő nem is foglalkozott vele. Emlékképek sanyargatták, amelyek sokkal nagyobb fájdalmat okoztak neki, mint a sötét.

Hinta nyikorgása...

Piros a kis hinta, de nem a vérvörös színű sötét árnyalat, hanem a rikító és világos.
Kopp kopp... Kopognak a cipők visszagondolva a múltra. Kopp kopp... a cipő sarka már a hintát siratja...
Egy kósza esőcsepp vigasztalón folyik végig a fekete lábbelin. A cipő megemelkedik, s a cseppecske a földre pottyan. Hálából a cipő sarka megkíméli a kis cseppet. Kopp... kopp...
 

Kicsi fiú ül a hintában... kopp... kopp... egy könnycsepp esik a földre a cipő sarka alá, de most már annak senki nem kegyelmez... kopp kopp... Nevet a fiúcska... aranyban, színekben csillogó szőke haját cirógatja a nap... Kopp... a hinta megint felnyög... Kopp... kopp.. ko... kitört a jobb cipő sarka, a gyászát már ő sem bírta...
A kisfiú vérben fekszik, felette a piros hinta... Elnyűtt messzi hangok... Hangos kiáltások voltak, ez bizonyos, de most csak suttogásnak tűnik...
A szőke fejecskét feketére festi a félig száradt életnedve...

Kopp… a letört sarok a vízelvezetőhöz esik... Hangos sziréna, emberek messziről hallatszó hangja...
Már csak egy hang maradt. Egy éles sípoló hang, majd egy férfi hangja, aki meghazudtolva a tömeget suttogva üvölt, tajtékozik, pedig a hangja alig több egy nyögésnél... dátumok, az aznapi dátum, utána egy időpont... Értetlen számok összevisszasága, miért is fájnak ennyire?
 

Elment a fia… Elhagyta örökre itt egyedül, és céltalanul... a még egészséges bal cipő ledöbbenten koppan elbukott társa mellett... Egy autó dudája töri meg ismét a csendet, de nem talál hallgató fülekre, s Elvira azzal a tudattal fekszik később a járdán, gyilkosa a piros kocsi előtt, hogy talán, már ha a fiát újra nem is láthatja, békét lelhet...

S ahogy szemében minden feketéllik, jóval sötétebben, mint az éjszaka maga, az eső most már tombolni akar, s mire felhangzik a már jól ismert sziréna a távolban, a zuhatag eléri a földet, és kérlelhetetlenné válik.
Cseppjei dühösen verik az aszfaltot, bosszúszomjasan csattannak vissza, hogy utána újult erővel támadhassanak.

Időközben valahol egy távoli lakásban ismét felhangzik pár idegen kisgyermek édes, mosollyal teli kacagása, hogy tudtára adja a viharnak, hogy hiába dühöng, az élet most sem állhat meg.
 

*~*

Ezt most csak úgy betettem. ^.^ Régen volt az a szeptember elseje amikor ezt írtam... Nyeh, öregszek, basszus. Ja és UPDATE: Akkoriban igen béna voltam a vesszőkez illetően, ezt javítottam. Ma még nincs kedvem az oldalamon is korrigálni *álmos fintor*