My artworks
this is just a lazy search for the tag "myart" in my blog, but here you go
Articles
From the sad times when GPortál didn't have a Blog function. Some of these are collected from sites I used to have but abandoned over the years.
Gifs, avatars, etc.
You may use these anywhere, but you're not allowed to edit them or pose as their creator!
They call me "Omen"
Fantasy Sekai // Spinner's End
Awaiting the new dawn
Admin: Omen Drals Design code: LindaDesign Flower icons in the Navigation are by the insanely talented Teekatas Suwannakrua Ugly doodles on the header by my humble self Live since: 2005. július 28. Site interests: Sesshoumaru in the beginning, then anime, then esoterics, and now everything but the kitchen sink (╯°□°）╯︵ ┻━┻ nyitáskor Sesshoumaru, utána animék, utána ezotéria most meg (╯°□°）╯︵ ┻━┻ Nem vagyok nagy design-huszár, így ha el van minden csúszva, elnézést kérek :( My skills at web design are truly shocking, so if everything's all screwed up and mis-aligned, I am eternally sorry :(
Különösebben nem érdekel hol van a határ a személyes bejegyzés és a cikk között, így a "blog" szót csak finoman használnám. ;)
I am not at all concerned as to where is that fine line between a personal blogpost and an actual article, so I would only use the word "blog" to describe this site only lightly. :)
Néha magyarul, sometimes in english. Úgy is a bejegyzéseim java része just a bunch of ramblings and bitching, you're not missing out of bármi érdekfeszítőből.
Gportál is love, gportál is life
A Suicide Circle-ben van egy jelenet, ahol a rendőr belép a metróba, azon gondolkozva épp, hogyan lehet egyáltalán észrevenni, ha valaki kilátástalan és/vagy öngyilkosságra hajlamos. Ahogy körbenéz a válasz magát kínálja. Mindenhol körülötte fáradt, elkeseredett arcok néznek a semmibe. Amint megláttam őket, én is arra gondoltam "Ezek az emberek bármikor megölhetnék magukat!". Rémisztő jelenet, az a furcsán ijesztő típus.
Ma úgy felejtettem a webcamot. Nem vett fel semmit, csak bekapcsolva maradt miután képeket készítettem pár rajzomról. Éppen böngészgettem, mikor elkezdtem lepakolni mindent a tálcára. Minden figyelmeztetés nélkül a saját, kifejezéstelen, fáradt arcomba bámultam enyhe felső szögből, pontosan azzal a tekintettel, amire pár hónappal ezelőtt azt mondtam "bármikor megölhetnék magukat". Leírhatatlan érzés volt. Mint a horrorfilmekben, mikor kiderül hogy valami baromi ijesztő történt a film közepén, végig szem előtt volt, de csak a végén esik le. Nincs ennél rosszabb. Hány éve ülök én így a buszon, az órákon, itthon? Sok mindent megmagyaráz legalább, még ha így utólag is. Tudom, hogy sokan vannak, akik szeretik, ha az emberek észreveszik rajtuk ha, valami nincs rendben. Sajnos nem vagyok köztük, így engem ez az egész úgy ért, mintha nem is tudom... mintha otthon vettem volna csak észre hogy egész úton le lett volna csúszva a sliccem és mindenem kint van. Megalázó. Vajon hány embernek tűnt fel? Azt hiszem - ha már így Suicide Circle - azért annyira soknak csak nem. Van ez a dolog, hogy ha nem erőszakolod le a saját lelkivilágod a másik torkán, nem fogja érdekelni, és erre nevetségesen kevés a kivétel. Viszont nem tudok érte senkit hibáztatni, ha akarnék se.
Azt hiszem legközelebb inkább csak telefonnal csinálom a hülye képeket.
A tétel címe "Love theme" és ennél a jelenetnél hangzik fel először. Érdekes mód szerintem nem a szeretetről, hanem annak a hiányáról szól.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Menu
My works
Fantasy Sekai // Spinner's End
Néha magyarul, sometimes in english. Úgy is a bejegyzéseim java része just a bunch of ramblings and bitching, you're not missing out of bármi érdekfeszítőből.
Friss bejegyzések
Archívum
gondolkozva épp, hogyan lehet egyáltalán észrevenni, ha valaki kilátástalan és/vagy öngyilkosságra hajlamos. Ahogy körbenéz a válasz magát kínálja. Mindenhol körülötte fáradt, elkeseredett arcok néznek a semmibe. Amint megláttam őket, én is arra gondoltam "Ezek az emberek bármikor megölhetnék magukat!". Rémisztő jelenet, az a furcsán ijesztő típus.
figyelmeztetés nélkül a saját, kifejezéstelen, fáradt arcomba bámultam enyhe felső szögből, pontosan azzal a tekintettel, amire pár hónappal ezelőtt azt mondtam "bármikor megölhetnék magukat". Leírhatatlan érzés volt. Mint a horrorfilmekben, mikor kiderül hogy valami baromi ijesztő történt a film közepén, végig szem előtt volt, de csak a végén esik le. Nincs ennél rosszabb. Hány éve ülök én így a buszon, az órákon, itthon? Sok mindent megmagyaráz legalább, még ha így utólag is. Tudom, hogy sokan vannak, akik szeretik, ha az emberek észreveszik rajtuk ha, valami nincs rendben. Sajnos nem vagyok köztük, így engem ez az egész úgy ért, mintha nem is tudom... mintha otthon vettem volna csak észre hogy egész úton le lett volna csúszva a sliccem és mindenem kint van. Megalázó. Vajon hány embernek tűnt fel? Azt hiszem - ha már 
így Suicide Circle - azért annyira soknak csak nem. Van ez a dolog, hogy ha nem erőszakolod le a saját lelkivilágod a másik torkán, nem fogja érdekelni, és erre nevetségesen kevés a kivétel. Viszont nem tudok érte senkit hibáztatni, ha akarnék se. 
Súgó